Bende Balázs
Bende Balázs

szerző

A lord

Lord Mark Malloch-Brown. Sokan talán nem hallották még ezt a nevet sosem. Pedig érdemes lenne megjegyezni. No, nem azért felétlenül, mert megérdemli, hogy emlékezzünk rá, hanem inkább azért, hogy sose felejtsük el a 2020-as éve és Lord Malloch Brown viszonyát.

De ki is ez az ember? 1953-ban született Londontól nem messze, száműzött dél-afrikai diplomata gyermekeként látta meg a napvilágot. Kiváló tanulmányi eredményei és korán megmutatkozó politikai, közéleti érdeklődése sokak figyelmét felkeltette. 25 évesen a The Economist című lap politikai tudósítója volt, majd 1979-től az ENSZ Menekültügyi főbiztosságán dolgozott.

Egy amerikai ügyvédi irodában szerzett nemzetközi tapasztalatokat, majd hirtelen rakétaként emelkedett a karrierje. Alelnök lett a Világbankban, majd visszatért az ENSZ-be, ahol pár év alatt főtitkárhelyettes lett Kofi Annan keze alatt. 2007-től pedig hazatért, és a brit kormányban miniszterként tevékenykedett. Főnemesi rangot kapott és a brit uralkodó belső bizalmas tanácsadói körének is tagja lett.

Minden szinte álomszerűen tökéletesnek tűnik innen nézve. De alig telt el két év, amikor hirtelen bejelentette lemondását, családi okokra hivatkozva. A sajtó ugyanis kiderítette, hogy nem teljesen jogszerűen használta ő és családja egy a brit kormány tulajdonát képező londoni lakást.

A magánszektorban azonban gyorsan talált magának helyet. 2014-ben az SGO csoport igazgatósági elnöke lett. És itt kezd először igazán számunkra érdekessé válni Lord Malloch-Brown élete.

AZ SGO csoport egyik leányvállalata ugyanis a Smartmatic nevű cég, amely nem mást gyárt, mint az amerikai választási rendszerben is használt szavazógépeket. A reklámszöveg szerint a Smartmatic technológia garancia az átlátható és tiszta választásra, és a magas részvételre.

Az elmúlt hetek ugyanakkor az amerikai választások körüli csalási botrányoktól voltak hangosak. És érdekes módon, miközben a demokrata párt, szövetségi, állami és megyei választási tisztviselők egymás után nyilatkozták, hogy semmi nyoma csalásnak, nincs rá bizonyíték, Trump elnök és jogi csapata le akarja járatni a demokráciát, aközben szépen csendben Lord Malloch Brown ismét munkahelyet váltott.

Ő lett a Soros György vezette Open Society Foundation első számú vezetője. Többeknek itt és most talán szüksége van egy kis időre, hogy ismét levegőt tudjanak venni. Addig elmondom még egyszer. A csalásoktól, visszaélésektől teljesen illegitimmé vált amerikai elnökválasztáshoz egyes helyeken használt szavazógépet gyártó cégcsoport vezetőjét nevezte ki Soros György világméretű, sokmilliárd dolláros propagandabirodalma legfőbb vezetőjének.

Van még bárkinek kérdése az amerikai választásról?

Persze Lord Malloch-Brown és Soros György nem idén ismerték meg egymást. A korábban felvázolt életútjából szándékosan kifelejtette, hogy már az 1990-es évek óta ismerik egymást és együtt dolgoznak. Lord Brown vetette fel 2002-ben először, hogy az ENSZ stratégiai partnerként vonja be a Nyílt Társadalom Alapítványt humanitárius munkájába.

Majd 2007 májusában Lord Malloch-Brown lett – az egész országokat az államcsőd szélére sodró spekulációs hadműveleteket irányító – Soros Quantum Fund, és a Soros Fund Management nevű alapkezelő alelnöke. 2007-ben, vagyis akkor, amikor miniszter lett a brit kormányban, és a brit uralkodó bizalmas tanácsadója lett.

Most pedig, miután elvégezte dolgát az amerikai belpolitikában, megkapta a koronát, ő lett Soros György birodalmának legfőbb helytartója.

Lord Mark Malloch-Brown. Érdemes ezt a nevet az eszünkbe vésni.