Madame Gwendoline jósdája
Bezzeg a felvilágosult nyugaton, ahol a közszolgálati médiában olyan cenzúra van, hogy a fal adja a másikat, meg sem fordulhat egy hírcsatorna vezetőjének fejében, hogy felületet adjon a bevándorlásellenes nézeteknek, a hagyományos családnak, a nemzeti identitás ápolásának. A brit, a német, a svéd közszolgálatinak nevezett média lassan irtandónak, egészségtelennek állít be mindent, ami nem az új fősodratú trendbe illeszkedik. Ott már szinte halálos bűn húst enni, fehérnek és heteroszexuálisnak lenni, és nem tervezni legalább egy nemváltoztató műtétet életünk során.
Érthető, hogy Gwendoline Delbos-Corfield ebben a közegben érzi jól magát, és teljesen érthető, hogy Magyarországon, ahol ez a közeg egyelőre – és remélhetőleg még nagyon sokáig – nem az uralkodó, félti a tiszta választást.
Érdekes módon hasonló aggályok nem hessentik el szeméről a nyugodt álmot, amikor például Németországban éppen a tiszta, de legalábbis tisztességesen lebonyolított választás került veszélybe.
A szövetségi választási hatóság vezetője ugyanis arra készül, hogy a német alkotmánybírósághoz fordul, szerinte ugyanis legalább Berlinben meg kell ismételni a parlamenti választást. Petra Michaelis szerint ugyanis annyi, de annyi szabálysértés, rendellenesség és visszaélés volt, amennyi érdemben befolyásolni is képes a fővárosi végeredményt. A két első helyezett között ugyanis alig mérhető különbség volt csupán.
Michaelis asszony azonban lehet, hogy magánemberként fordul majd a taláros testülethez. A szenátus ugyanis október 14-i hatállyal visszahívta tisztségéből.
Utolsó munkanapján azonban elmondta, nem csak a fővárosban voltak gondok. Országszerte a 2257 választókörzetből 207-ben találtak valami problémát, vagyis csaknem az összes körzet 10 százalékában. Volt, ahová kevesebb szavazólapot küldtek, vagy hibás szavazólapokat, rossz körzet lapjait vitték egyes helyekre. Olyan szavazókör is volt, amelyet a hivatalosnál jóval később zártak. Megvárták, míg az első exit pollok a Zöldek előretörését jelezték, és a környék addig igen passzív SPD szavazói hirtelen megjelentek az urnáknál.
A Bild című lap beszámolt egy 90 éves bácsi kálváriájáról, aki háromszor is megpróbált szavazni, de nem sikerült. Rossz térdével reggel elsántikált a szavazókörbe, ahol egy tábla fogadta azzal, hogy technikai okok miatt a szavazás szünetel. Ebéd után is megpróbálta, akkor több mint 200 méteres sor volt az épület előtt, amit ő nem tudott volna végigállni. Majd zárás előtt nem sokkal beállt a sorba, ahol az előtte álló hölgy közölte vele, hogy ő választási tisztségviselő, ő az utolsó a sorban, mögé már nem lehet állni, mert már nem kerül sorra. Így Herr Schneider hogy, hogy nem, nem tudta leadni voksát, történetesen a CDU-ra.
Kiváncsi lennék, hogy Madame Gwendoline jósdájában a kristálygömb ugyan vajon miért nem dudált, csörgött, szórt villámokat mondjuk fél évvel a német választás előtt, figyelmeztetvén, sőt, fenyegetvén, hogy veszélyben a választás tisztasága.
És miért nem jajjveszékelt előre Madame Gwendoline, hogy Csehországban, a választási kampányhajrában, amikor már érdemeben nem tud védekezni a megtámadott, külföldről szervezett és irányított sajtókampány indult Andrej Babis kormányfő ellen. Az elemzők szerint a szinte biztosan szándékosan időzített és összehangolt lejárató hadjárat nyomán vesztett népszerűségéből Babis és pártja. Éppen csak annyit, hogy alig egy százalékkal a második helyre szoruljon az ellenzéki koalíció mögött.
De egyvalamiben tényleg igaza van Madame Gwendoline-nak. Tényleg veszélyben a választás tisztasága Magyarországon. Csakhogy éppen ők, a brüsszeli bevándorláspártiak, a ballibek, a Soros-NGO-k, az LMBTQ- és ökofasiszták, és az őket kiszolgáló hazai és nemzetközi ballib sajtó készül összehangolt támadásra Magyarország demokratikusan, a nép és a nemzet akaratából választott kormánya ellen.