Sokszínű Tálibok
Valóban megígértek mindent, emberi jogokat, sokszínűséget, a nők tanulhatnak, meg lesz béke és nyugalom, és majd mindenki azt csinál, amit csak akar. És a nyugat meg jól megette az egészet. Küldik a dollár- és euró százmilliókat segélyként az afgánoknak. Azt ugyan nem tudják, hogy hova és kinek jut el a pénz, de az ő lelkükön biztosan nem szárad majd az éhező afgánok sorsa.
Pedig bőven voltak intő jelek arra nézve, hogy talán, de csak talán, felvetődhet a távoli és halvány, alig számottevő esélye annak, hogy a tálibok… hát, mondjuk úgy, nem bontják ki az igazság minden rétegét.
Az egyik ilyen jel biztosan az volt, amikor megnyitották a kabuli egyetemet. Ahogyan azt ígérték, mehettek a női hallgatók is. Mondjuk arról nem beszéltek előre, hogy a nők, legalább félórával korábban, egy a férfiak által használttól elkülönített bejáraton mehetnek be az épületbe. Nem tanulhatnak egy helységben, vagy ha ez nem megoldható, függönnyel kell elválasztani a férfiakat a nőktől. Senki ne merje azt mondani, hogy nem tanulhatnak az afgán nők!
Aztán betiltották a női sportot. De nem ám azért, mert elmaradott, hímsoviniszta nézeteket vallanak. Éppen ellenkezőleg! Az afgán kulturális miniszter kijelentette, haladnak ők a modern korral, és tisztában vannak vele, hogy mai világban minden sporteseményről készülhet felvétel, a digitális forradalom vívmányainak köszönhetően. Ezt megakadályozni nem lehet. Tehát akkor annak kell elejét venni, hogy a nők testéről felvétel készüljön. Tehát a nők nem sportolhatnak. Logikus, nem? A tálib logika szerint legalábbis az.
De ha mindezen jelek felett, mellett elsiklott volna a felvilágosult liberális véleménytöbbség, akkor a tálib kormány összetételének legalábbis óceánjáró ködkürtjeként szét kellett volna robbantania a brüsszeli dobhártyákat.
Az afgán kormány vezetője, több minisztere és magas rangú tisztségviselője szerepel a nemzetközi szervezetek terrorlistáján. Van köztük olyan, akire az amerikai FBI 5 millió dolláros vérdíjat tűzött ki, és olyan is, aki bizonyíthatóan szerepet vállalt több véres terrormerényletben.
A miniszterek egy részéről pedig még sosem készült fotó. Amerikai hírtelevíziók a nevek mellé csak sötét sziluetteket tudnak tenni, valahogy úgy, mint amikor a reality sókban a közönség várja, hogy most akkor kit is szavaztak ki, és egy ideig csak fekete fejformákat mutatnak. A miniszterek ugyanis évek, sőt, évtizedek óta bujkáltak a terrorellenes erők elől, nem engedhették meg maguknak, hogy fotók készüljenek róluk.
Ha ez nem volt elég meggyőző jel arra, hogy az új afgán kormány talán nem azzal lesz elsősorban elfoglalva, hogy az ideológiai – mondjuk úgy - önkényeztetésében a valóságra teljesen megvakult liberális európai intézményrendszer feltételeit igyekezzen teljesíteni, akkor semmi nem az.
A tálibok nemes egyszerűséggel teljesen hülyére veszik az önmagát felvilágosultnak tartó nyugati vezetőket, akik azt sem veszik észre, hogy saját maguk játszanak az iszlamista szélsőségesek kezére. Az afgán kormány ugyanis látszólag úgy csinál, mintha nem akarná elengedni a menekülni vágyókat az országból. Vonakodik, kéreti magát a Talibán, miközben Brüsszel és Washinton egymásra licitálva követeli a biztonságos és állandó migrációs útvonalakat az afgán menekülteknek. Az Európai Bizottság még arra is felszólította a tagállamokat, hogy növeljék befogadási és letelepítési kvótáikat, mert szükség lesz rá.
A tálibok, vagy az éppen velük megegyező terrorszervezetek pedig szépen telepakolják majd a menekültáradatot a terroristáikkal, akiket uniós adófizetői pénzen majd jól beszállítanak Európába. Szinte tennie sem kell semmit a Talibánnak azért, hogy harcosai a világ minden pontjára eljussanak. Főleg azokba az országokba, amelyek hadseregei részt vettek 20 éve a tálib rendszer megdöntésében. Mert a tálibok is úgy vannak vele, eltelt 2 évtized… na és? A bosszú hidegen tálalva a legjobb.