Tetkótlanítás
Az ilyen ajándékok közé tartozik a tetoválási utalvány is. Ha tudjuk, hogy a megajándékozni kívánt személy tetoválást szeretne, de nem tudjuk milyet, bemehetünk egy szalonba, kifizetjük előre a tetoválást, a választást pedig rábízzuk arra, aki majd a bőrén viseli az éket, és annak felelősségét is, hogy akár élete végéig rajta marad a rajz vagy felirat.
Németországban is egyre népszerűbb ajándék a tetoválás. Egy nemrég végzett kutatás szerint a németek legalább 25 százalékának van valamilyen tetoválása, és további 21 százalék szeretne a közeli jövőben – ahogy manapság mondják – magára varratni valami szépet. Vagyis jelenleg a németek csaknem fele ügyfele, vagy hamarosan ügyfele lesz ilyen szalonoknak.
Nem véletlenül. Az úgynevezett nemzetközi celebek valóságos őrületet indítottak útnak. Énekesek, sportolók, színészek, modellek egyre nagyobb többsége visel tetoválást magán. Sokan csak a celebeket utánozva varratják magukat, mások úgy érzik, kinyilatkoztatnak valamit a tetoválással, és sokan az együvé tartozást, a közös élményt, megmérettetést, küzdelmet fejezik ki vele. Főleg a katonák és a rendőrök, akik így a bőrükön is egyfajta egyenruhát viselhetnek.
Pontosabban viselhettek. Ennek ugyanis Németországban vége. Horst Seehofer belügyminiszter ugyanis rendeletmódosítást terjesztett a kormány elé, amely szerint a fegyveres testületek tagjainak a jövőben tilos lesz látható tetoválást viselniük magukon. A szövetségi kabinet pedig rábólintott, így hamarosan életbe léphet a rendelet.
Amikor először olvastam ezt a hírt, nem igazán értettem, mi lehet a célja vagy kiváltója egy ilyen rendeletnek. Pár évtizede mondjuk még érthető lett volna az a - mára teljesen elavult és régimódi – felvetés, hogy egy rendőrnek nem illik úgy kinézni, mint valami börtönviselt gazembernek. Mára ugyanis egyrészt szinte bárki visel tetoválást, nem csak a bűnözők. Másrészt a mai szabados világban egyre kevesebb megszorítást vagy korlátozást visel el egy liberális demokráciában élő polgár, legyen az akár egy rendőr is.
Második gondolat volt a rendőrök védelme. Hiszen egyre többször hallani Németországból olyan híreket, hogy bűnbandák rendőröket, családjaikat veszik célba, akár saját otthonaikban. Egy-egy érdekes vagy különleges, jól látható helyen viselt tetoválás pedig akár különleges ismertetőjegye is lehet egy rendőrnek, ami alapján a civil élete is felderíthető.
De nem is emiatt tilos a tetkó. A válasz ennél sajnos sokkal banálisabb, és a mai felvilágosult liberális demokráciának hívott felfogás sajátossága. Ha valami nem jó, akkor nem megjavítjuk, hanem eltűntetjük. Úgy, ahogyan a 34 millió illegális migránssal teszi Brüsszel. Mindannyiuknak állampolgárságot és szavazójogot adna, így lényegében eltűnteti az illegális migránsokat, és az általuk jelentette problémát az unióból.
A német kormány pedig a tetoválások eltűntetésével oldja meg a fegyveres testületekben egyre nagyobb teret szerző szélsőségesség gondját. A sajtóban ugyanis egyre többször látni és hallani olyan képeket, amelyeken álarcos kommandósok szerepelnek, testükön jól felismerhető náci szimbólumokkal, jelszavakkal, rúnákkal. A német belügy már évek óta küzd a jelenséggel, amely főként a 2015-ös migrációs válság nyomán erősödött meg. A merkeli Wilkommenskultúr, a kötelezően erőltetett befogadás, a parancsba adott kivételezés, enyhébb bánásmód, félrenézés azt eredményezte, hogy a migránsok rájöttek, nekik mindent szabad, a rendőrök úgysem tehetnek ellenük semmit. A sok tehetetlen rendőr pedig egyre inkább a – Németországban történelmi gyökerekkel bíró és amúgy is jelen lévő – szélsőségek felé fordultak.
Több per is indult német rendőrök ellen, akik azzal védekeztek, nekik joguk van saját meggyőződésüket akár a testükre tetoválva is kifejezni, hiszen véleményszabadság van, vagy mifene. De Németországban ismét a szokásos megoldást választották. Nem a probléma okát szüntették meg, hanem a tüneteit takarják el. A perbe fogott rendőröket kirúgták, a többieket pedig választás elé állították: eltávolíttatják a tetoválásokat vagy eltakarják azokat munka közben. És már nincsenek is szélsőségesek a német fegyveres testületeknél. Probléma letudva.
Nem kizárt, hogy idén karácsonykor a német rendőrök körében a lézeres tetováláseltávolításra jogosító utalvány volt a slágerajándék, vagy a hosszúujjú garbó. Ez utóbbi azonban biztosan kínzóan kényelmetlen viselet lesz a globális felmelegedés időszakának izzasztó nyári hónapjaiban.