Tisztelt Cím!
Legyen Ön is Lord! Kevesebb mint 50 dollárért. Naponta többször is a telefonom vagy a számítógépem képernyőjére tolakodik ez a reklám, miközben a legnagyobb közösségi oldalon vagyok.
Eleinte nem értettem, mit akarnak tőlem, vagy eladni nekem. Majd jött az a csali, amelynek kevesen tudnak ellenállni. „Kiemelt figyelmet és királyi bánásmódot kap a repülőn, a hivatalban vagy a szállodában, ha meglátják az útlevelében a neve előtt a Lord címet!”
Bevallom őszintén, épp jókor és jó helyen talált el a reklám. Éppen ügyintézésre vártam, régóta, és az előadón már láttam, a legmélyebb alázattal és nyájassággal sem fogom tudni elérni, hogy ne találjon valami apróságot, ami miatt kioktathat, vagy simán hazaküldhet azzal, hogy ez így ma biztos nem fog menni, majd legközelebb.
Eljátszottam a gondolattal, hogy ha a Lord cím ott lenne a nevem előtt, vagy mondjuk utána, a Fűzfánfütyülő Tarhonya Lordja cím virítana a személyimben, vajon az változtatna-e valamit a helyzetemen.
Követtem a reklámot, és már jött is a nagy okosság. Vegyél tőlünk egy négyzetláb földet Skóciában, amely a törvények szerint téged, mint szuverén földbirtokost feljogosít a feudális főrendi cím, a Lord viselésére. Ha megveszed a csomagot, akkor postafordultával megkapod a címeres iratot arról, hogy mostantól a nevem Lord Bende Balázs.
Vagyis nagyjából 30 fontért, 40 egynéhány dollártért, ez alig 12 ezer forint, kapnék tehát 0,09 század négyzetméter skót földet, amin a lábam nyoma éppen elfér, és azonnal nemesi címem lesz. Ez tetszik.
Fantáziálni kezdtem arról, ahogy a repülőn majd az utaskísérő azzal jön oda, hogy Őlordságod ugyan turista osztályon utazik, de engedje meg, hogy egy kis pezsgővel és kaviárral lepjük meg. Vagy ahogyan a szállodában a standard szoba helyett kapok egy lakosztályt, cserébe Énlordságomnak csak annyit kell tennem, hogy Lord Bendeként írok jó értékelést róluk, lám egy főrendi nemesnek is tetszik a hotel.
Úgy döntöttem, jobban megnézem én ezt a lordosdit. Ahogy mondani szokták, ha az interneten kínálják, akkor biztos átverés. És tényleg az.
Néhány élelmes ember trükkje. Megvettek egy nagyobb földdarabot, majd elkezdték négyzetlábonként árulni.
Az egy négyzetláb skót föld megvételéről tényleg kapnék hivatalos adásvételi szerződést, de a földregiszterbe ilyen kicsi tulajdont nem jegyeznek be. Ettől még az én tulajdonom a föld, de ha majd jön valaki, aki mondjuk az egész birtokot megveszi, és azt bejegyezteti, akkor mehetek a kis papírkámmal a bíróságra bizonygatni, hogy ugyan a regiszterben nem vagyok benne, de ez a zsebkendőnyi föld az enyém.
Másrészt attól, hogy földem van Skóciában, nem leszek Lord vagy Lady, de még az ottani földbirtokosok körében elterjedt Laird-sem.
Mivel pedig a legtöbb országban nem hagyják jóvá hivatalosan a Lord vagy Lady előtag felvételét a személyes iratokhoz, a repülőjegyre és a szállodai foglalásra sem kerül rá a mikrobirtokom mikrolordsági címe.
Vagyis az egész egy nagy kamu, mégis weboldalak tucatjain, a közösségi hálón ötperceként jön szembe a reklám, legyen Ön is Lord! Mint kiderült, százezrek dőlhettek már be az átverésnek, százezreket nevettek ki szállodákban és repülőtereken azért, mert elhitték.
A valódi kérdés az, hogy miért is akarják, akarjuk ennyien a nemesi címet? A gyorsuló világban, az uniformizálódó közösségeinkben, az elvileg egyenlőségre törekvő társadalmainkban miért akarunk magunknak mégis elavult, ósdi világot idéző feudális címet?
Talán éppen azért, mert valahol legbelül, titkon egyáltalán nem akarunk az egyformaság, az uniformitás sivatagában pusztán egy homokszem lenni. Valahol belül arra vágyunk, hogy többek legyünk, vagy legalább többnek mutathassuk magunkat másoknál. Ez emberi gyarlóság, természetünk része. Pontosan ezeket használják ki a csalók, mint a kamulord címekkel házalók.
Pedig olyan jól hangzott. Még abba sem gondoltunk bele, hogy vajon a valódi kékvérűek, az igazi lordok, ladyk, hercegek, bárónék tényleg hagynák, hogy féltve őrzött köreikbe alig 12 ezer forintért bármi jöttment felkapaszkodjon?
Nem. 12 ezerért nem. Főleg forintért. De néha egy-egy lord is megszorulhat anyagilag, ilyenkor tényleg eladja valamelyik címét, mert legtöbbjüknek ebből is sok van. A licit itt százezreknél indul, de nem forintban, hanem angol fontban, és sokszor a millióknál áll meg. Akinek azonban erre van fölösleges pénze, biztosan nem turista osztályon utazik, és nem a standard szobába várja a kaviáros omlettet.